Ki ne találkozott volna még azzal az esettel, amikor szükséges lett volna a telefonja képernyőjén megjelenő tartalom lementése, viszont nem volt tisztában az alkalmazandó művelettel. Ha hibát tapasztalunk, amihez szeretnénk segítséget kérni, vagy valamilyen információt szeretnénk gyorsan elmenteni, akkor a képernyőmentés a legegyszerűbb és leggyorsabb megoldás. A készülékünk kijelzője által mutatott képet könnyedén el tudjuk menteni anélkül, hogy külön fényképezőgépet kelljen ragadnunk. Mindössze a gyártó által kijelölt gombokat és azok megfelelő használatát kell elsajátítanunk. Manapság már minden androidos készüléken megtalálható a képernyőfotó funkció, így természetesen ez alól a Samsung Galaxy Tab 3 sem kivétel. Szerencsére, ha már volt a Samsung Galaxy szériájából telefonunk, akkor semmi újdonságot nem kell elsajátítanunk, hiszen a széria minden készülékén az alábbi eljárást kell alkalmaznunk.
Samsung Galaxy Tab 3 képernyőfotó készítése
- Először is, ki kell választanunk a rögzíteni kívánt képernyőt.
- Ha megvan a tartalom, amit szeretnénk lementeni, nincs más dolgunk, mint egyszerre lenyomva tartani a Bekapcsolás, illetve a Kezdőlap gombokat körülbelül másfél másodpercig.
- A képernyőfotó mentését a kijelző keretének villanása és hanghatás jelzi. Ebből is tudhatod, hogy sikerrel jártál.
- Az elkészült képernyőmentést az értesítési sáv lenyitásával azonnal megtekinthetjük, illetve meg is oszthatjuk ismerőseinkkel.
- A későbbiekben a Galéria / Screenshot mappában találhatjuk a képernyőfotókat.
Innentől kezdve az elkészült képernyőfotót szerkeszthetjük, feltölthetjük valahova, megoszthatjuk közösségi oldalakon vagy akár e-mailben el is küldhetjük ismerőseinknek.