Skype elfelejtett jelszó – Mit tegyünk?

Mint minden kapcsolattartási alkalmazásnál, a Skype-ban is szükséges saját felhasználói fiókot regisztrálnunk, hiszen így van lehetőségünk arra, hogy önálló azonosítóval rendelkezzünk és ismerőseink ránk találjanak. Az internet veszélyei között kiemelt helyen szerepel a felhasználói fiókok feltörése, így minden tudatos felhasználó igyekszik változatos, nehezen feltörhető jelszavakat választani és nem ugyan azt használni minden felületen. Mivel a jelszavak feljegyzése szintén óriási veszélyt rejt magában, így kénytelenek vagyunk ezeket megjegyezni, ám ez sajnos gyakran nem egyszerű, hiszen rengeteg fiókot használunk, a jelszavakban pedig a védelem érdekében már általános elvárás, hogy elég hosszúak legyenek, tartalmazzanak kis- és nagybetűket egyaránt, illetve számokat is. Ez bizony ahhoz vezet, hogy időről időre elfelejtjük egyes fiókjaink jelszavát. Szerencsére ez nem jelent különösebb problémát, ma már minden regisztrációhoz kötött szolgáltatás támogatást nyújt ilyen esetekben, így van lehetőségünk új jelszót igényelni és használni a fiókunkat a továbbiakban is. A Skype-nál sincs ez másképp, az alábbiakban ismertetjük, hogy kell eljárni, ha elfelejtettük a jelszavunkat.

Skype elfelejtett jelszó pótlása

Skype elfelejtett jelszó pótlása

Skype elfelejtett jelszó pótlása

– A Skype program bejelentkezési felületén válasszuk a Nem tud belépni a fiókba? kérdést.
– Ekkor megnyílik a Skype weboldala, ahol meg kell adnunk a regisztrált e-mail címünket, majd az E-mail elküldése gombra kattintani.
– A Skype a megadott e-mail címünkre egy biztonsági kódot fog küldeni, és egy linket, amellyel beállíthatjuk a jelszavunkat.- Kattintsunk a linkre, a megnyíló weboldalon láthatjuk, hogy mely Skype fiók tartozik a korábban megadott e-mail címünkhöz. Itt kattintsunk a Jelszó alaphelyzetbe állítása gombra.
– Adjuk meg az új Skype jelszavunkat, majd a megerősítéshez ismételjük meg.
– Ha minden feltételnek megfelel a választott jelszavunk, akkor már be is tudunk vele jelentkezni a Skype-ba.

Skype elfelejtett jelszó pótlásának főbb kritériumai

– Legyen legalább 6 karakter hosszú, de ne legyen több, mint 20.
– Legyen benne legalább egy nagybetű, vagy szám.
– Nem lehet benne szóköz.
– Nem tartalmazhatja a Skype nevünket.
– A Skype nevünk egy része sem lehet.

Hozzászólások

hozzászólás érkezett eddig.

A webhely Google-cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadod a cookie-k használatát. bővebben..

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close